Augusztusban elkezdtünk franciát tanulni.

Nem semmi egy nyelv.

Nekem az a nyelvtanulás jön be, hogy fel kell építenem magamnak a nyelvet; meg kell értemen a rendszerét.

Ja, és akkor tudok könnyen tanulni, ha a megtanulnivalót tudom kötni valamihez.

Ezért volt viszonylag könnyű dolgom a németel, mert számos nyelvtani dolgot már nem kellett megtanulnom, megértenem, csak azt, hogy az angolhoz képest hogyan mondja, mit használ a német. 

No, a francia hol az angolra, hol pedig a németre hasonlít. Hol meg egyikre sem.

Szép.

Teljes kavar van a fejemben.

Persze alig van időm tanulni. Ahhoz képest elég sok minden ragadt. Összefüggő szöveget egész ügyesen ki tudok silabizálni, de a beszéd...!

Háááát, az még  - szerintem jó ideig - várat magára.

A legutóbbi órán a tanárnő gyakoroltatni szerette volna az útbaigazítást. Merthogy el kell tudnunk magyarázni egy érdeklődőnek, hogy merre is van az arra?

A kolléganőmmel egymásra néztünk.

Majd cinkos nevetésben törünk ki mindketten.

Két verziónk is van az útbaigazításra:

 

a) berajzoljuk a térképén az utat :-)

 

b) megnézzük a térképet, majd felnézünk, s erőteljes kézjelzéssel tudtára adjuk: Arra!

Ha pedig nem érti, akkor még hangosabban mondjuk, s megismételjük a kézjelzést.

 

Ezután persze megpróbáltuk franciául is.

Aztán amikor 26-dik átbeszélés után sem tudtam megjegyezni, hogy melyik a jobbra és melyik a balra (megjegyzem, ezzel magyarul is folyton bajban vagyok), akkor már ő is velünk nevetett.

 

Aztán a politika segített :-).

Jobbra - Nicolas Sarkozy

Balra - Gyurcsány

 

Háááát, most kevesebbszer zavarodom össze.

Szerző: Taxina  2008.10.23. 21:03 1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://merengesek.blog.hu/api/trackback/id/tr397774172

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

12318 2008.10.23. 22:29:52

Ez jó! Nyáron én is egy angol táborban voltam. Ott az egyik diák sehogy nem tudta megjegyezni melyik a jobb és bal keze. Aztán a tanár elkezdett menetelni, és azt mondta, csinálja vele és mondogassa hangosan: bal.bal.bal-jobb, bal. 5 perc és már tudta. Jó módszer.
süti beállítások módosítása