Augusztusban elkezdtünk franciát tanulni.

Nem semmi egy nyelv.

Nekem az a nyelvtanulás jön be, hogy fel kell építenem magamnak a nyelvet; meg kell értemen a rendszerét.

Ja, és akkor tudok könnyen tanulni, ha a megtanulnivalót tudom kötni valamihez.

Ezért volt viszonylag könnyű dolgom a németel, mert számos nyelvtani dolgot már nem kellett megtanulnom, megértenem, csak azt, hogy az angolhoz képest hogyan mondja, mit használ a német. 

No, a francia hol az angolra, hol pedig a németre hasonlít. Hol meg egyikre sem.

Szép.

Teljes kavar van a fejemben.

Persze alig van időm tanulni. Ahhoz képest elég sok minden ragadt. Összefüggő szöveget egész ügyesen ki tudok silabizálni, de a beszéd...!

Háááát, az még  - szerintem jó ideig - várat magára.

A legutóbbi órán a tanárnő gyakoroltatni szerette volna az útbaigazítást. Merthogy el kell tudnunk magyarázni egy érdeklődőnek, hogy merre is van az arra?

A kolléganőmmel egymásra néztünk.

Majd cinkos nevetésben törünk ki mindketten.

Két verziónk is van az útbaigazításra:

a) berajzoljuk a térképén az utat :-)

b) megnézzük a térképet, majd felnézünk, s erőteljes kézjelzéssel tudtára adjuk: Arra!

Ha pedig nem érti, akkor még hangosabban mondjuk, s megismételjük a kézjelzést.

Ezután persze megpróbáltuk franciául is.

Aztán amikor 26-dik átbeszélés után sem tudtam megjegyezni, hogy melyik a jobbra és melyik a balra (megjegyzem, ezzel magyarul is folyton bajban vagyok), akkor már ő is velünk nevetett.

Aztán a politika segített :-).

Jobbra - Nicolas Sarkozy

Balra - Gyurcsány

Háááát, most kevesebbszer zavarodom össze.